FIGYELEM! FELKAVARÓ TARTALOM! Hajnali három óra, Manchester belvárosa. Egy fiatal férfi kint áll az utcán, elveszett, a telefonja lemerült. Ekkor odalép hozzá egy vékony, kedvesen mosolygó srác, és felajánlja a segítségét... De ez a döntés élete legrosszabb rémálmába sodorja. A mai videóban a brit kriminalisztika történetének legszörnyűbb sorozaterőszakolójának, Reynhard Sinagának az igaz történetét dolgozzuk fel. Egy felkavaró ügy, amely több mint 206 áldozatot követelt, több mint 1500 órányi titkos felvételt hagyott maga után. Amely rávilágít egy mélyen gyökerező társadalmi tabura: a férfiakat érő szexuális erőszakra.

Vissza kettő, padlógáz fogd be az orrod 🙂

A Föld mozgását nem tudjuk befolyásolni, azt viszont igen, hogy a világos periódus minél inkább egybeessen napi aktivitásunkkal. Ezért találták ki a téli és a nyári időszámítás váltogatását – pontosabban bevezették az utóbbit, az „eredeti, normál” idő ugyanis a téli időszámítás. Így aztán minden évben március utolsó vasárnapján átállítjuk az órákat. Vasárnap hajnali 2 órakor a mutatót eggyel előrébb, 3 órára kell tekerni.

Egy nyers, realisztikus dal, amely a belső feszültségeket, a valóság súlyát és a kimondatlan gondolatokat hozza felszínre. A dal egyszerre személyes és társadalomkritikus, kemény alapokra építve. Öt óra. A telefon vádat emel, Sötét van kint, a tested hullamerev. Igyekezz, mert lekésed a buszt, A földön hagyod az átizzadt takaród. A megállóban látszik a lehelet, Körülötted kiégett emberek. Nem köszönnek, nem beszélnek, A szürke átlagba elvegyülnek. Fél hat múlt, a kártya kattan, A klóros padló az orrod marja. Kígyózó sor a kávégépnél, Ha lenne pénzed, talán másképp élnél. Csak a nyelv hossza számít, nem az ügyesség, Ami marad benned, az nem több mint üresség. Plasztik zsoltárok a csarnok ködében, Ott állsz a sor mellett, a világ dühében. Sok lógós helyett te húzod a melót, Ők a cigiszünetet lesik – helló! Duplán tolod, hogy meglegyen a norma, Sok a hazug, ez már tényleg durva. (Kihagytam volna valamit?) Ott vannak még a kunyerálók, A sumákok, hazug álbarátok. A jellemtelen főnök figyel, Az ördög mondd, miért nem visz el? Csak a nyelv hossza számít, nem az ügyesség, Ami marad benned, az nem több mint üresség. Plasztik zsoltárok a csarnok ködében, Ott állsz a sor mellett, a világ dühében. A busz ablakának döntöd a fejed, Nézed az utat, de nem látod a helyed. Hazaérsz, és ruhástul zuhansz az ágyba, Beleveszel a néma, üres magányba. Szúr a mellkasod, lüktet a térded, érzed, hogy baj van, De nem mész orvoshoz, nem hagyod a gyárat bajban. Mert holnap túlóra, hajt a kényszer, Ma sem ettél, elnyel az éhség és az éjjel. Inkább csak alszol, bámulod a falat, Amíg a vekker újra el nem rabolja az álmodat. (Álmodat) (Minden álmodat)